14 óra 16 perc. A hunyorogtatóan tűző nap miatt fényárban úszó szobám hirtelen elsötétedik. A nem várt hirtelenséggel bekövetkezett szürkülettől megzavarodva botorkálok az ablak felé, ahol meglátom a horizonton tornyosuló viharfelhőket, amint a tavasz miatt egyre élettelibb napsütéssel küzdött harcában felgyülemlett, pattanásig feszült elektrosztatikus mérgét nemsokára öklendezve ránkokádja. Nem kellett sokat várni: pár percen belül egy vakító villanást követő hatalmas csattanással megkezdődött a háború újabb felvonása. A goromba tekintetű pamacs teste az égen felrepedt és a teherként vontatott több tonnányi jég Gent felett egyenletesen szétszóródva, egy szempillantás alatt földet ért. A fejem felett 3 méterre lévő háztető cserepeibe becsapódó jégtöltények iszonyatos csörömpöléssel töltötték meg a lakást. Az ablak alatti téren a túristacsapatok pánikszerűen rohantak szanaszét a teret határoló trafikok, kávézók irányába, fedezéket keresve. A trafikosok eközben fejvesztve próbálták begyűjteni a hirtelen vihart kísérő széllökések által felborogatott képeslapállványokat. A szemközti vár közben eltűnt a golyózápor mögött. Becsült látotávolság 15 méter.
Ekkor sikoltozások hallatszódtak a hátsó ablak felől. A csatornában egy kétségbeesett túristákkal teli ladik látszólag élettelenül sodródott a víz lomha áramlásától hajtva a belváros felé. A háború vétlen áldozatai mikiegeres és mindeféle színű esernyőikkel próbáltak ad hoc pajzsot emelni a fejük fölé, de ennek hatékonysága jól láthatóan alig több mint nulla volt. A ladik keservesen lassan haladt a szezonális kikötő felé, ahol az áldozatokat a városnéző ladik parton állomásozó alkalmazottjai segítették ki a lélekvesztőből. Mindeközben a a város a téli délutánokra jellemző sűrü homályba merült. Pár perc tehetetlen várakozást küvetően a pamacs az égen kiürült, és egyértelmű veresége ellenére, kielégült arccal kényelmesen távozott. A téren halálos csend, életnek semmi nyoma. Hirtelen a lakás mögötti csatorna felett átívelő fahídon áthaladó villamos ismerős dübörgése hallik, és a térre érkező villamosból kikászálódó túristacsoport másodpercek alatt betölti a teret vihorászással és gyereksírással.

(igen, unatkozom)