Ma voltam egy túrán a DMZ-ben. Dióhéjban annyi a törénete, hogy a Koreai háború után széltében kettévágták a félszigetet nagyjából középen és létrehoztak egy fegyvermentes csíkot. Ennek elllenére ez jelenleg a világon a legjobban felvegyverzett határ két ország között. A történet a Wikipédián megtalálható.
A DMZ területére csak útlevéllel lehet belépni, ugyanis a terület egyik Koreához se tartozik (=senkiföldje). A DMZ-hez közelítve az autópálya a határfolyó mentén halad, és szögesdrótos kerítés fut végig az út mellett. Főleg az Észak-Koreai kémek miatt. A folyó másik partja már Észak. A DMZ terültén van egy vasútállomás. Egy darabig járt a vonat egészen Phenjanig, de ezt Észak Korea beszüntette. Jelenleg a vonatok ugyanúgy járnak Szöulból a határig és vissza (napi hat vonat), jobbára üresen. De nem szüntetik meg, hiszen a reményt sose szabad feladni. A hatalmas állomásépület teljesen üres, csak egy pici szuvenírbolt üzemel benne. Egyébként az állomás (meg a környéke) tele van szimbólumokkal, és mind a békés egyesülésre utal. Pl: "Dorsan nem Dél Korea utolsó állomása, hanem Észak Korea első állomása". A hangulat tényleg megindító volt.
A kerítéseken amúgy festett kavicsok vannak, amik a mozgástól leesnek. Nem lehet a kerítésen úgy áthatolni, hogy ne vegyék észre a katonák akár éjszaka is. Az északiak fúrtak egy csomó alagutat Dél Koreába (eddig kábé 20-at találtak, de ebből csak 4 jelentőségteljes). Az egyiket meg lehet nézni belülről. 73 méter mélyen van, és egy pici vonatocska visz le az aljára egy 300 méter hosszú alagúton keresztül. Az vonat alagútja kábé 1,5 méter széles és magas. Kicsit para. A katonai alagút se sokkal magasabb, a koreaiak elfértek benne, de én csak nyomorogva tudtam benne sétálni. Jelenleg az alagút a határvonalnál be van falazva, és előtte még van két fal pár méterre egymástól. A köztes kamrákban kamerák, és robbanóanyag van. Ha az északiak lebontják a határfalat, és behatolnak, a déliek berobbantják a járatot. Ilyen a felszínen is van. Egy út összeköttetés van a két korea között, ami egy alagúton halad át. Az alagút mindkét végén robbanóanyag van. Ha bármelyik fél támad, be lehet robbantani az alagutat. A készültség nem véletlen. A wikipédia oldalán van egy hosszú lista az északiak próbálkozásairól.
Az egyik kilátóról messze be lehet látni északra. Látható a kirakat város (ami már nem kirakat, mert tényleg laknak benne), amit eredetileg azért építettek, hogy a délieknek megmutassák távolról, hogy északon milyen gazdagság van. Látható a kurva nagy északi zászló a világ legmagasabb zászlórúdján (160m). Látható a
Bridge of No Return, meg a
72 Hours Bridge is. Meg látható az az adó torony is, amivel az északiak a déli tv és rádio adásokat zavarják, hogy az északi állampolgárokhoz ne jussanak el a déli "dolgok". A környék tele van aknázva. Az utak mellett szögesdróton lógó tábla figyelmeztet kábé ötméterenként, hogy az útról lelépni tilos. Van egy JSA terület, ahol az északiak és déliek karnyújtásnyira vannak egymástól. Itt van az az élpület is, amit szándékosan a határvonalra építettek, és a közepén a tárgyaló asztal is arra van illesztve. A asztal északi részén az északiak, a déli részén a déliek ülnek a tárgyalások alatt. Sajnos ide nem tudtunk elmenni, mert ma le volt zárva a terület, de elmesélték, hogy működik. A turisták is bemehetnek az épületbe. Ha délről jön csoport, akkor az északi ajtó van bezárva, ha északról, akkor a déli ajtó. A prospektusban nagybetűkkel és pirosan volt írva, hogy a tárgyalóteremben az északi oldalon semmihez sem szabad hozzányúlni. Se az északi katonákkal (akik az ablakon figyelnek) bármilyen módon kapcsolatba lépni.
Az épületen kívül a határvonal egy 20 centi vastag betoncsík a földön. Az lonely planet külön felhívja a figyelmet, hogy akármennyire is közel szabad sétálni a vonalhoz, átlépni nem szabad, mert a katonák azonnal lőnek. Egy turista lépte át eddig. Az eredmény három halott északi katona és két halott déli katona. Az orosz turista megúszta.
Egészen bizarr érzés ott sétafikálni egy ilyen feszült helyen. És ráadásul úgy, hogy a turistáknak minden infrastruktúra ki van építve. Ennél csak az volt bizarrabb érzés, amikor az északi várost nézegetve eszembe jutott, hogy azok az emberek ott, pár kilométerre, valszeg nem is láttak még olyan dolgokat, amiket éppen használok (digitális kamera, mobil), meg nincs pénzük olyan élelmiszerekre (csokis keksz), amiket a szuvenír boltban vettem, mert éppen megéheztem.
