Kezdek elhülyülni. Eszembe jut valami, amit be akarok posztolni ide, de mire bejelentkezem, elfelejtem, hogy mit.

Ma átmentünk Franciaországba. Cap Blanc Nez-be, ami Calais mellett van, a tengerpartra. Olyan, mint a képeslapokon Bretagne: szép mező, majd a semmiből egy baszott szakadék és a tenger. Szédítő magasság. A képeslapokon olyan semmilyenek, élőben viszont belebizseregsz. Eddig a tíz emeletes panel volt nekem a mélység, ami persze semmi ezekhez a szakadékokhoz képest.

A fenti képen középen van egy száraz sáv lent, a parton. Sétál rajta egy párocska (tényleg ott vannak, nem viccelek). A méretek meghatározásához kiváló viszonyítási alapok.

De rossz péntekem volt. Hajnalban arra ébredtem, hogy okádnom kell. Okádtam is. Majd fél óránként újra és újra. Reggel nyolcra jött a fűtésszerelő megjavítani a cirkót. Miközben matatott, én fél óránként szórakoztattam hol hányással, hol fosással. Aztán Gé mondta, hogy igyak kólát, attól elmúlik. Hihetetlen, de tényleg elmúlasztotta. Azt mondta, a doktorok is azt javasolják gyomorrontásra. Napközben bepróbálkoztam egy joghurttal, de 10 perc múlva elbúcsúztunk egymástól a wc fölött. Maradt a kóla. Szombaton már benn mardt a joghurt. Ma már zabálok, mint egy disznó (csak hogy visszaszedjem a súlyom :) ). Amúgy attól kaptam gyomorrontást, hogy csütörtök este benyomtam 7 oliebolt, ami egy fánk szerű tésztából készült, olajban megsütött, majd szarrá cukrozott, golflabda méretű, olajos szivacsgolyó. Így visszagondolva undorító, de akkor ízlett. Plusz, két darab tejszínhabos waffel is lement. Még most is beleémelygek a gondolatba, hogy mit ettem.
Szóval a szakimegcsinált mindent, majd ott hagyott a kezemben egy számlát, hogy majd fizettessem ki a lakás tulajdonosával. Hmm.. És ha nem? Oké, éljen a határtalan bizalom!
Ez a szintű közbiztonság, ami itt van, elképesztő. A lépcsőházban nincsenek lezárva a bringák. Én vagyok az egyedüli, aki zárogatja a sajátját. Gé haverjánál lakunk, egy kis háromfős kommunát alkotva. A lakás ajtaját senki nem zárja, még éjszakára se, csak ha senki nincs otthon. A lakás két emeletes. Ha valaki bejön, simán kipakolhatja az egész alsó szintet, anélkül, hogy bárki is észrevenné. Btw, ilyen a kilátás a wc-ablakból:

Elsején, vasárnap jöttünk. Előre bestresszeltem az esti repüléstől, mit nem tudtam mire vélni, mert nem félek a repüléstől. Én arra gondoltam, hogy a tudatalattim be lett kondícionálva, hogyha Brüsszelbe repülök, akkor hóvihar és légörvényes repülés, folyamatos rázkódással. Nos, most minden szép volt. A légikisasszonyokkal már egészen összehaverkodtunk, azt hiszem minden utamon velük repültem. Nagyon viccessek.

Megérkezéskor 50(!) percet kellett várni a csomagokra. Mint kiderült azért, mert a legtöbbjét felnyitották. Azaz kifosztották. A műszaki cikkek nyúlták le a poggyászokból. Az egyik lány csomagja hosszában fel volt vágva, majd ragasztószalaggal lett rögzítve, hogy ne essen szét. Hihetetlen. És volt pofájuk a tolvajoknak Budapest Airport ragasztószalaggal betekerni a kifosztott táskát. Az az elképesztő, hogy a csomagok nem mennek át 100 kézen egy reptéren, mint a postán, hogy csak úgy "le lehet nyúlni" ezt-azt. Továbbá onnan, hogy a check-innél elviszi a fútószalag, egészen addig, hogy kiszálláskor kihozza a fotószalag, csak reptéri dolgozók nyúlhatnak hozzá. És biztos, hogy nem ez az első eset. Szerencsére a mi csomagunkban csak ruhák voltak, meg könyvek. Hajlamos vagyok az összeesküvés elméletek gyártására, de érdekes módon a mi csomagunkhoz hozzá se nyúltak. Ki se nyitották. Ekkora mázlijuk nem lehet a tolvajoknak, hogy csak minden csomagban, amit kinyitnak, van egy kamera. Tuti, hogy összedolgoznak a biztonságiakkal, akik az átvilágítós szarság mellett ülnek.

Üdv!

A blogolás nem másoknak szól. A blogolás magunknak szól. Másoknak csak megengedjük, hogy olvasgassák.