egy barátomnak tumora van. egy olyan tumora, amihez ha hozzáérek, undorítóan nedvedzik. a barátom viszont úgy vigyáz rá, mint egy hímes tojásra. ha elkezd nedvedzeni, gyengéden megtörölgeti. néha még tőlem is félti, pedig én már rég letettem róla, hogy eltávolítassam. furcsa, hogy egy ilyen undorító tumor hogy tudja befolyásolni egy beteg pszichéjét. remélem hamarosan magyarországon is tumorrá nyilvánítják az ilyen elváltozást, és a barátom eltávolítatja magáról végre.

mai hímsovinizmus:

-apu, mi az, hogy transzveztita?
-egy intelligens nő

Szombaton lementünk Pécsre. Levi azt mondta, hogy vonatozzunk el jegy nélkül Érdig (20km), majd ott álljunk ki a hatos útra. Ez eddig rendben is volt, de Érd teljesen fel volt túrva valami útfelújítás miatt, így mindenki össze-vissza küldött minket a hatos úthoz. A végén kiderült ráadásul, hogy kettő hatos út is van: egy régi (ingyenes, forgalmas), meg egy új (fizetős, kihalt). Mi az újhoz találtunk oda, ami tulajdonképpen egy autópálya bekötőút, leállósáv és padka nélkül. Szerencsére a lagymatag forgalom miatt egy srác meg tudott állni az úton, amíg bepattantunk a kocsiba. Paksnál átszállás, majd mégegyszer Szekszárdnál. Este nyolc körül értünk Pécsre, majd Jukóékkal fél tíz körül elindultunk fel a hegyre, egy szabattéri buliba.
Elvileg egy piros négyzettel jelölt túristautat kellett volna követnünk, de a vaksötét miatt egy piros vonallal jelöltön lyukadtunk ki egy idő után. Ez plusz fél óra gyaloglást jelentett a vaksötét erdőben. Ez volt számomra az est csúcspontja. A teljes sötétségben gyalogolni egy neszekkel teli erdőben szinte pszichedelikus élmény volt. Mindenfelől ilyen-olyan hangok, amiket nem tudsz beazonosítani, csak ott vannak körülötted. És úgy sétálni, hogy nem látod a cipődet... Az ösvényt úgy tudtuk behatárolni, hogy az eget bámultuk: ahol áttűnt a csillagos ég a lombok között, ott kanyargott az ösvény alant. Egy óra alatt értünk oda. A sípcsontjaimon hegek és duzzanatok.
A tisztáson két csoportosulás volt: egy dnb-s, valamint egy behatárolhatatlan, de kellemes zenét játszó csapat. Tábortűz, krumplisütés, iszogatás, beszélgetés. Indulás előtt még táncoltunk kicsit, majd Petyával, meg Jukó cica méretű foxijával elindultunk haza. Visszafelé az aszfaltozott utat választottuk, bár az jóval hosszabb volt, viszont beragyogták valamennyire a csilllagok. Az út a vaksötét erdőben vezetett. Már gyalogoltunk egy fél órája a síri csendben, amikor az avar megzörrent mellettünk az erdőben, olyan 10-15 méterre. Én egy kissé megrettentem, de Petya nem hallott semmit, így a pár másodperces fülelés után továbbindultunk. Ekkor az a valami egy hangosat horkantott. Ettől már mindketten beszartunk, és a kutyát felkapva, villogót zsebre téve kurva gyorsan eliszkoltunk onnan. Persze msnap mindenki osztotta az észt, hogy biztos vaddisznó volt, de az meg nem bántja az emnbert, és egyébként is minenki látott már ezret az erdőben, stb.. Ott lenni a sötétben egy láthatatlan vaddisznótól 10-15 méterre teljesen más érzés volt, mint a történeteiket hallgatni.
Másnap a kevés alvástól és a sok gyaloglástól (2,5 órát gyalogoltunk csak haza) elkenődve a vonatra szavaztunk, ami röpke négy óra alatt repített minket vissza Pestre.

öö, milyen rég nem láttuk egymást, ugye? Abból az aprobóból írok, hogy ki kellett repülnöm Frankfurtba szervereket bütykölni. A taxi hajnal ötre jött elém, és meglepetésemre nem a roxyrádiót hallgatta a taxis, hanem a tilos hajnali szöszmötölős zenéjét. Kellemesen indult a reggel, elmaradt a félve várt kick-start.
A reptéren bebóbiskoltam párszor, de arra határozottan emlékszem határozottan, hogy van ingyen wifi a pannon jóvoltából. Beszállás után szokás szerint lecsaptam az első sorra, de a lufthansás csaj elhajtott, mert nem biznisz klássz jegyem volt. Jól van no, fapadoshoz vagyok szokva. A fedélzti kaja elég pocsék volt: két pirítatlan pirítós közé gyömöszkölt egy darab husi, és ebből még egy, de hús helyett sajttal. Visszafelé ennyit se kaptunk: magosbuciban hús, plusz müzliszelet. Az ital választható volt oda-vissza. A steward odafelé egy germán alfahím volt, aki zavaróan nőiesen viselkedett. Megérkeztünkkor 3€-ért bevitt a szép és kényelmes hév (s-bahn) a reptér alól indulva a belvárosba (biztonság, luxus, kényelem, minden kilométeren). Bent egy "párizeles szemlével" indítottam, ami ott főttsonkás zsemlét jelent, 2,5€-ért, hentesnél. Napközben többször is jártam henteseknél általam tipikus frankfurtinak vélt dolgokat kóstolgatni. Továbbá találtam a főpályaudvaron egy tengeri boltot, ahol lehetett kapni a Belgiumban megkedvelt tengeri kajákat: nyers hal, rák, ganéla (oké, ez is rák).

Miután végeztem a melóval, bementem a városba sétálni. Minden nyilván szép és minden nyilván tiszta. Az épületek tényleg jól néznek ki; legalábbis én nem találtam környezetébe nem illő, elbaszott épületeket, amikről süt az olcsóság. A toronyházak kifejezetten jól illettek még a százéves házak közé is (képek később, sok van). Frankfurti váciutcába is bekeveredtem, ami az ottani villanegyed szélén van, amennyire a villanegyedet be tudtam azonosítani. Mindenesetre gyönyörűen felújított, monstre, klasszicista házak.
Betévedtem egy iroda parkba is, ami úgy nézett ki munkaidő után, mint egy szellemváros. Sehol egy lélek, sehol egy fénylő ablak. Az esti programra nem készültem előre, mert Frankfurtot egy nyüzsgő éjszakai életet élő városnak képezeltem. Pórul is jártam. Gyakorlatilag Sven Vath klubján kívül semmi nem történt a városban (legalábbis nem volt meghírdetve). Néztem interneten, kerestem szórólapokat zene- és ruhaboltokban, de semmi. Egy ruhaboltban megkérdeztem egy fiatal, kedves lányt, hogy mit lehet ma csinálni a városban, de kis gondolkodás után a Freitagküchen (?) nevű összejövetelt tudta javasolni, ahol barátok összejönnek, főznek, majd leisszák magukat. Én erre bőven későn érkeztem, de a hangulat még mindig az asztalnál pohárborral csacsogós szinten volt, így felpattantam a hévre, és kimentem a reptérre aludni. Reggel irány Pest.