Kis belga zenei minipioszt. et toi, dit moi que tu m'aimes :)

ps: 17 éves, és ki van a bugyija!

Itt egy jópofa klip, amit Petyától kaptam pár napja: Sarah Brightman & Hot Gossip. Az külön tetszik, hogy a csajok pont úgy vannak kisminkelve benne, mint az orosz ribik a volt holland csoportomban, Gentben.

máj 17 --> Budapest

180 centi

 

nyami

 

bbq

 

bbq

 

itt is bbq volt az utcán

 

A 20 éves cica. Kicsit már trottyos szegény.

 

mekkora bamba vagyok ezen a képen

Dj cigiszünetben

 

A szombat délután mosógép vásárlásra ment el. Koránt sem volt olyan mókás, mint amilyennek indult, mivel a harmadikon lakunk egy szűk és meredek lépcsőházas házban. Végül fölszenvedtük a harmadikra, de halálközeli élmény volt. Aztán irány Veronique háza, ami egy elvarázsolt kert végében fekszik. A kert teli van mindenféle érdekes kacatokkal, még két mumifikálódott sünt is találtam virágcserépben. Van egy húsz éves macskája, aki már alig tud járni, remegnek a lábai, süket, de nagyon kedves (kivéve a nála tízszer nagyobb kutyával, mert őt még ilyen öreg kora ellenére is már egyszer megtépte). Aztán Malawi fesztivál, ahol togoi dobosok után hatvanas évek zenéit pakolta a dj, majd jött a No Mo Trevno együttes, akik a saját meghatározásuk szerint Surfrockot játszanak, ami kábé Ponyvaregényes zenét jelentett nekem. Na, arra volt nagy csápolás, de sajnos hamar vége lett. Közben Henk nevű, piknikus testalkatú haverunk meleg kalandjaitól szétröhögtük az agyunk. Asszem már írtam róla korábban, eszméletlen jófej.

Szerdán jövök hozzád, édes anyaföldem.

Péntek estére meghívtak egy szobaszínházba, ami gé egyik haverjának házában rendeztek be. Eddig egyszer voltam azon a környéken, de sokkal élhetőbbnek tűnik, mint a belvárosi rész, ahol most lakunk. Az utcán folyik a társasági élet, alig van autós forgalom, és rengeteg korombeli, meg un. "alternatív" egyén népesíti be a körnéyket. Az otthonok kinyúlnak az utcára, a járdákon fotelek, asztalok, barbecue, stb. Az egyik betonkerítésen vászonra festett képek voltak kiaggatva.
A ház három szintes volt, gerendás, hajópadlós, szűk és meredek lépcsőházas, stb. Az előadás a másodikon volt, egy besötétített szobában, ahol két, halványkéken világító neoncső adta a fényt. Kábé tizen fértünk be a szobába, plusz a két előadó. A punk hajú srác előkapott egy elektromos gitárt, és énekelt valamit angolul, miközben a másik fickó hisztériásan kiröhögte a közönséget. Ezután hozzánk vágott egy zacskónyi teamécsest, és egy hosszabítót magára csavarva elkezdett táncolni. Aztán a hosszabítóra rákötött egy reflektort, amivel ismételten a közönséget szekálta, majd előkerült egy diavetítő. Ezzel egy meztlen férfi testrészeiről készült diákat vetített a falra, miközben ordítva élvezett. A végén ránkborított még pár tucat szemetesszákot, majd megköszönte a részvételünket. A másik srác mindeközben nyugodtan nyomta az amerikai filmek kocsmajeleneteiben hallható zenéket, énekkel. Strange.

Aztán miközben a második csoportot nyomorgatták, jött egy öreg fagyiskocsi, amit egy vénember üzemeltet, de szuperjó fagyit csinál. Később haza menet a török negyeden át, ahol a dagadt asszonyok a szőnyeget sikálták az utca közepén, majd száradni az uruk Audijára terítették.

A tegnap esti vigadalomról terveztem beszámolni, de Aranka bringájának ellopásának a híre eszembe juttatta az én drágámat, amit szintén lenyúlt(ak) valami büdös paraszt(ok), még úgy fél éve, és ettől most megint eltompultam. Emlékszem még arra a tehetetlen dühre, amikor rájöttem, hogy ha megszakadok se látom többet az életben, akivel együtt éltem évekig. Akivel voltam olyan intim viszonyban, hogy minden testrészének tudtam az illatát, tapintását. Akivel vérszerződést kötöttem (én őt többször összevéreztem, ő engem még többször összezsírozott). Emlékszem, még napokig meglepődtem, amikor reggel kimentem a konyhába, és nem állt ott a megszokott helyén. A két kis sárpocsolyát hetekig nem takarítottam fel a kőről. A rendőrség hozzáállása minden várakozásomat alúlmúlta. Aztán lassan túltettem magam a dolgon. Ahogy a mérhetetlen dühöm alább hagyott, az arankával kiagyalt 'csalit kirakós, majd ablakból meglesős (és szarrá verős)' tervből se lett végül semmi. Majd mikor már újra megtanultam bringa nélkül két lábon járni, és kezdtem élni a szokásos mindennapjaimat, jött egy levél: "Nyomozást megszüntettük".

Kitartás!

Megnéztem neten, 9 fokos a tenger felszíni hőmérséklete Oostendén. Hát ezért volt olyan hideg.

Gyerekkorom óta ez az első alkalom, hogy egy háztartásban élek egy kutyával, és meg kell, hogy mondjam, jóval összetettebb lélek egy kutya, mint ahogy emlékeztem rá. Ugyanúgy megvannak Luinak is a kis rigolyái, mint nekem, vagy akárkinek. Vannak olyan dolgok, amiket "elvársz" egykutyától, Lui mégsem teszi meg, pedig nincs idomítva, másdolgokat meg megmagyarázhatatlanul, de következetesen megtesz. Pl.: szanaszét hagyott élelmiszereket nem kostólja meg, csak ha mi adjuk neki. Ellenben a tengerbe -bármilyen viharos is-, azonnal beleveti magát, míg más kutyák -akikkel eddig találkoztam a parton-, nem mernek belemenni. Imád minden textilt szétcincálni, de előtte körbehordozva a lakásban közszemlére teszi, hogy élhessünk a vétójogunkkal a teljes megsemmisítés előtt. A kedvenc játéka, hogy a rongy egyik végét kézbe adva, a másikat meg teljes erővel tépve kettészakítja a rongyot, azonban, ha én szakítok bele a rongyba, attól megijed és eliszkol, pedig számomra ugyanaz a hang.

Tegnap lementünk Oostendébe a tengerpartra. Szar idő volt, kihalt volt a part. Erre-arra feltűnt néha egy sétáló párocska kabátba, sálba bugyolálva a viharos szél ellen, de a kihaltság volt jellemző. Mivel Gentben jó idő volt, így hoztunk magunkkal fürdőruhát, de nem sok hasznát vettük egy ideig. De mivel annyira ráindultunk a fürdésre, nem tudtunk ellenállni a hullámoknak: ruha le, ordítva rohanás a tengerbe, majd ordítva rohanás kifelé. Ezt még megcsináltam kétszer, de olyan geci hideg volt a víz, hogy belezsibbadtam. Viszont a vérkeringésem azonnal teljes sebességre kapcsolt, így a parton állva vizesen, egyszál fürdőgatyában hirtelen megszűnt a hideg és a szél, és elöntött a forróság. Lui még fetrengett egy jót vizesen a homokban, aztán hazaindultunk. A kutyából itthon ömlött a homok, amit tusolással, fésűvel képtelenség kiszedni, nem volt mit tenni. Szerdán irány a tenger!



Előtte...
Közben...

No comment

 

Locóból hazafelé

 

Luxembourgh óváros


 

Ez volt a szerda esti program. A német rave-től, ami a pályán lévő 20 embernek dübörgött a hangszórókból, először megilletődtem, de végülis a pesti koripályán se nyomnak jobb zenét, úgyhogy betudtam a koripálya-üzemeltetés nemzetközileg bevett fortélyának, és igyekeztem elvegyülni a "tömegben". A kölcsön kori tényleg nagyon szar volt, mert semmi éle nem volt, úgyhogy az első egy óra alatt merev testtartásban, mozdulatlanul (mint aki karót nyelt) próbáltam valahogy előrefelé csúszni. Aztán bevadultam, de rögtön taknyoltam is egy hatalmasat. A nap tanulsága: koripályán nagy sebességgel esni kétszer fáj. Először amikor ténylegesen elvágódsz a kőkemény jégen, majd amikor pár másodperc múlva becsapódsz a korlátba. 

Az élet könnyes pillanatai.

Luit (a kutyát) már napok óta a házzal szemben lévő várt övező csatorna partjának egy elhagyott részén sétáltatom, mert csak nehezen lehet odamenni, így mindig üres. A csatornákban lakó szárnyas fauna tagjai is előszeretettel tanyáznak ott minden reggel, amikor megyünk, de a kutya látványától (habár a kutya nem nagyon meri megközelíteni a nekem vállig érő, hosszú fekete nyakú, rettenetes lármát csapó nem-tudom-miket) mindig betotyognak a vízbe. A földnyelv legvégén a vár falában lévő kis hasadákban lakik egy pici, fekete vizimadárpár. Minden reggel pár méterről bekukucskálok, hogy mi folyik a fészekben, és ma reggel a szokásos tojáskupac helyett négy pici koromfekete szőrcsomót találtam, ahogy éppen az anyjuk után iszkoltak ki a fészekből. Az egyik eltévedt, és az anyja helyett, az én irányomba úszott, így közelebbről (1m) is megnézhettem a pirinyó kisvalamit. Kicsit szégyelltem magam, hogy ekkora frászt hoztam rájuk, holnap megpróbálok kevesebb stresszt okozni. Viszek fényképezőt.
Amúgy nagyon vicces, amikor ezek az óriási baszom ludak (vagy mik) a csatorna meletti járdán ülnek, és halálra stresszelik a gyerekeket. Tényleg nagyon vadul néznek ki.

Ma találkoztam GYével, akivel még "hú de régen" próbálkoztunk egy épkézláb kacsolatot kialakítani, de aztán úgy alakult, hogy amikor komolyra fordult volna, kitáncoltam belőle. Aztán egy darabig tartottuk a kapcsolatot, majd egy darabig nem, aztán most megint éledezik. Szóval lementünk Gével locóba (ahogy GYé hívja Luxembourgot), a Ray Ban szemüveges buszvezetők városába. A gazdagság szemmellátható, minden ragyogóan tiszta, mindehol vadonat új kocsik, felújított épületek, rendben tartott parkok, stb. Van miből. GYé mesélte, hogy a helyiek alanyi jogon kapnak pénzt az államtól, akár dolgoznak, akár nem. Egy buszsofőr keres 3000€ körül. Ennek ellenére rettenetes lehet ott élni. A város nagyon szép (középen átszeli egy szakadék, ami felett viaduktok vannak), de pici, és GYé elmondása szerint semmi nem történik benne. Az emberek elég lehangolóak voltak, olyan érdektelenek. 4 óra parkolás 9€ volt.