A tegnap esti vigadalomról terveztem beszámolni, de Aranka bringájának ellopásának a híre eszembe juttatta az én drágámat, amit szintén lenyúlt(ak) valami büdös paraszt(ok), még úgy fél éve, és ettől most megint eltompultam. Emlékszem még arra a tehetetlen dühre, amikor rájöttem, hogy ha megszakadok se látom többet az életben, akivel együtt éltem évekig. Akivel voltam olyan intim viszonyban, hogy minden testrészének tudtam az illatát, tapintását. Akivel vérszerződést kötöttem (én őt többször összevéreztem, ő engem még többször összezsírozott). Emlékszem, még napokig meglepődtem, amikor reggel kimentem a konyhába, és nem állt ott a megszokott helyén. A két kis sárpocsolyát hetekig nem takarítottam fel a kőről. A rendőrség hozzáállása minden várakozásomat alúlmúlta. Aztán lassan túltettem magam a dolgon. Ahogy a mérhetetlen dühöm alább hagyott, az arankával kiagyalt 'csalit kirakós, majd ablakból meglesős (és szarrá verős)' tervből se lett végül semmi. Majd mikor már újra megtanultam bringa nélkül két lábon járni, és kezdtem élni a szokásos mindennapjaimat, jött egy levél: "Nyomozást megszüntettük".

Kitartás!