Tegnap az amszterdam-budapest járattal érkeztem. Amikor szálltak ki az emberek, én megvártam, míg mindenki lekotródik a gépről, mert a csomagjaim három helyen voltak szétszórva a gépen, és lehetetlen lett volna a tumultusban összeszednem őket. A lényeg, hogy amíg vártam, hogy ürüljön a gép, látom, hogy egy húsz év körüli holland srác (az a macsó hülyegyerek fajta) ott görcsöl a stewardessnek, hogy neki ez az első repülése, és hogy valaki segítsen már neki, mert fél (azt nem tudta elmagyarázni, hogy miért, valamit a barátairól motyorgott, hogy nem akarja őket elkerülni). A stewardess (érthető okokból) csak nem akarta kísérgetni a srácot, így felajánlottam neki, hogy kiviszem az épületből (gondoltam még trippen van, vagy valami hasonló okból parázhatott rá a témára). Na, nagy az öröm, jött is utánam ez a meglett srác, mint egy ovis. Aztán próbáltam vele angolul, majd hollandul tereferélni, de látszott rajta, hogy nem bír összpontosítani, illetve, hogy valamin nagyon kattog az agya. Aztán míg várunk az útlevél elenőrzésre csendben, tök váratlanul kinyögi, hogy lesz-e motozás. Áhá, hát innen fúj a szél! :)
Mondtam neki, nem. Valamint még hozzátettem, hogy innentől kezdve már bármit behozhat az országba. Ettől le is nyugodott. :)
Mikor elköszöntünk egymástól, még mondtam neki, hogy ha esetleg nem tudná, akkor a spanglizás büntetendő hazánkban. Reakció: tágra nyílt szemekkel kijelentette, hogy ő nem spanglizik. Oké, biztos csak uránt csempészel a cipőtalpadban (ezt már nem mondtam neki) :)