Pár jótanács:
Ne utazz szakállal Izraelbe!
Szombaton ne menj Jeruzsálembe!
Ne vigyél magaddal furcsa, elektromos eszközöket a repülőre!
Sok-sok kellemetlenséget spórolhatsz meg így magadnak.

Szakáll probléma ott kezdődött, hogy én voltam az egyetlen, akit leszállás után a reptérbiztonságiak azonnal félreállítottak és kikérdeztek (honnan, hová, minek, ki által, mennyi időre, stb.). Utána ugyanez vízum pecsételés előtt. Majd részeg fiatalok élcelődése egyik éjszaka. Majd taxis tapintatos megjegyzése egy másik alkalommal. Majd kinti ismerős jótanácsa. És így tovább.

Szombaton is lehet menni, persze, csak akkor vigyél mindent magaddal. Én se kaját, se térképet, se útikönyvet nem vittem (útikönyvet nem is terveztem; Jeruzsálemben akartam egy könyvesboltban gyorsan átlapozni egyet). Távolsági busz, vonat nincs, taxi van. 10 személyes. Nem drága és gyors. Kaját csak az arab negyedben tudtam venni végül, hosszas kóricálás után. Persze turistás helyen, drágán, vackot, de más esélyt akkor nem láttam kajára (később kiderült, jól döntöttem). Az óvárosi (legfrogalmassabb hely) turisztikai információs iroda a hömpölygő tömeg ellenére zárva, az (arab) árusok meg csak csecse-becséket árulnak. Könyveket, térképet nem. Egyedüli tájékozódási segítségem az állig felfegyverzett rendőrök(?) voltak. Így kénytelen voltam saját kútfőből kitalálni, mik a látnivalók a _szent_ városban.
Az óvárosban pár órát járkáltam csak, a vége már inkább menekülés volt. Hömpölygött a tömeg, az amerikai nyugger turista. Az óvároson kívűli rész, ami pont a másik oldalán volt, mint ahol bementem, egy lepukkant, retkes, romos negyed volt: cigányputri, európai kontextusban. Bár nem vagyok félős, egy fél óra sétálgatás után mégis úgy döntöttem, hogy teintettel a szürkületre, inkább az óvárost ölelő falon belül kavarodok vissza a zsidó negyedbe.
Az óvárosról még annyit, hogy építészetileg rendkívűl izgalmas. A házak egymás hegyén-hátán vannak, mindenhol másfél méter széles sikátorok, amik szintén több szinten keresztezik egymást keresztül-kasul, minden irányba. Ami az egyik lakónak udvar, a másiknak tetőterasz. Ami az egyiknek pince, a másiknak padlás. Az egyik tér, ahonnan fényképeztem, az valójában az alattam lévő ház teteje volt.

Visszakeveredve a zsidónegyedbe és elhagyva a zsúfolt óvárost, a boltok lassan kinyíltak. Este hétkor már az egész város teljes gőzzel üzemelt: éttermek, butikok, tömegközlekedés. Így visszafelé már távolsági busszal jöttem, mert valamivel olcsób, mint a taxibusz. Buszpályaudvaron teljes csomagellenőrzés, fémészlelő kapu. Az utastájékoztatás csak a helységneveket leszámítva kétnyelvű, így csak a jó memóriámnak köszönhettem, hogy tudtam: nekem a תל אביב-ba menő buszra kell felszállnom.
Buszon tömeg, mellettem egy kiskatona állt pár centire. Becsuktam a szemem, és valami szépre gondoltam. Alig egy óra szundikálás után a szállodában voltam.

Ami a furcsa, elektromos eszközöket illeti, nekem jutott egy. A pesti irodába kellett hoznom egy cipősdoboz méretű eszközt, amin sok aljzat van, és mégtöbb kábel. Ennek folyamányaként 70 percig tartott a biztonsági ellenőrzésem. Csomagokat kipakolni, zsebeket kiforgatni, "miez?", "minek?", "kié", "hogy működik?" és a kedvencem: "miért ilyen nagy?" (mármint az elektromos eszköz). Áttolták az összes csomagom minden gépen, majd találomra némelyiket megint, majd a másikakat is, de csak az egyik gépen, de kétszer. Majd megint az egészet az első gépen külön-külön. Majd mobil, fényképező, stb. újra egy újabb gépen külön-külön. Minden csomagra matricák kerülnek, majd lekerülnek, majd más matricák kerülnek anélkül, hogy egy mozdulatot tennék. Önkiszolgáló.
Közben visszahozták a "furcsa, elektromos eszközömet", amit negyven perccel korábban elvittek megvizsgálni. Végül tekintettel arra, hogy lassan lekésem a gépet, soron kívül bedugtak egy valamilyen gépbe, ami valamit ellenőrzött rajtam, majd egy lány (gyorsított ellenőrzéssel) átvitt a harmadik ellenőrző pontot, ahol szépen be voltak dugulva az utasok a szétpakolt poggyászaikkal. Ja, igen. Volt valamilyen mintavétel is: egy bottal végig túrták a csomagjaimat, majd engem is itt-ott.
A rendszer egyéként fantasztikusan high-technek nézett ki: fél tucat monitoron láttam feltűnni a poggyászaim mindenféle eszközzel készített képeit; és sose ott, ahol fizikailag foglalkoztak vele. A gépek sokasága egy kutató laboratóriumra emlékeztettek.
Szóval a lány átnyomott a biztonsági kapun: "Enjoy your flight!"