Holnap állásinterjú. Nem izgulok.
Ezt a mostanit egy telefonos interjú előzte meg, ami annyira, de annyira unalmas volt, hogy közben a bolyhokat szedegettem a szőnyegről. Viszont kiderült, hogy az önéletrajzom telibe talált: a hirdetésből ugyan nem derült ki, de a telefonos beszélgetés alapján ennél a cégnél pontosan ugyanazt kellene csinálom, amit az elmúlt 5 évben csináltam. Nem csak általában, hanem pontosan. Hát nagy kihívásoknak nem nézek elébe, viszont az esélyeimet növeli. Valamint a fickó elejtett egy olyan megjegyzést, miszerint másokkal vízum gondok vannak, és velem szerencsére nem kell ezzel bajlódni. Továbbá azt is mondta, hogy a holnapi állásinterjún megmutatják a szobámat. Ezek az apró részletek csak most ugranak be, ahogy írom ezt a bejegyzést. Tegnap valszeg a bolyhok kötötték le a figyelmem nagy részét.

Más. A macitelepről úgy döntöttem, kilépek. Ugyanaz a történet kezd kibontakozni, ami pár hete B éttermi pályafutásának rövidségét eredményezte. A kisfőnök kényszeresen bizonygatja a ranglétrán elfoglalt helyét, amit én egyébként soha nem kérdőjeleztem meg. Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy múlt vasárnapi beszólásaiért még aznap elnézést kért, ellenben tegnap ugyanott folytatta, ahol vasárnap abbahagyta. Most csak egy zavaros magyarázkodásra futotta az egyik beszólása után.

Továbbá tegnapelőtt letoltam hajam. A macitelepen óriási sikerem volt, az emberek a tenyerembe adták a borravalót a közös köcsög helyett. Persze én jófiúként mindent a közösbe tettem.

Egyébként egy másik ablakban per pillant annak a levélnek a megfogalmazásán rágódom, amit a mostani főnököm fog válaszként elküldeni egy harmadik cégnek, akik referenciát kértek rólam tőle. Most komolyan, van ennek a referenciás marhaságnak a mai világban még bármi értelme?! Még csak nem is cselédlánynak jelentkeztem.

Egyébként már csak három banán figyel a hűtőben. Remélem létezik banánkúra, mert akkor holnap kipipálhatom: megvolt. Egyúttal irány megint a nagybani.